A 2017-es Katlan-szezon végéhez közeledve a sok humorral fűszerezett romantikus történetet bemutató musical nagy sikert aratott a Fesztiválkatlanban augusztus 26-án, szombaton. A darabot Szomor György rendezte.

A musicalban feldolgozott legenda méltán a világ egyik leghíresebb története, hisz olyan örök emberi értékekről szól, mint a hazaszeretet, a hűség, az igazság keresése, a szabadságvágy, melyek mindenkor, minden időben érvényesek.

Miért pont egy angol mondakört, történetet dolgoztak fel? – érdeklődtünk Szomor György rendezőtől.

Nagyon érdekel a keltai, az ír zenei világ. Ezzel együtt pedig gyermekkorom egyik legmeghatározóbb élményét jelentette a Robin Hood mese. Szerintem nagyon jó látni a színpadon, hogy a hős győzedelmeskedik” – árulta el a Fesztiválkatlanba rendszeresen visszatérő kiváló művész.

A főhős, Robin Hood szerepét az ismert televíziós, rádiós műsorvezető és énekes Kovács Áron alakította.

Egészen elképesztő a Katlanban játszani, minden adott, hogy kiváló előadásokat lásson a közönség. Ami a Robin Hood produkciót illeti, fontos kiemelnem, hogy rettenetesen imádom. 7 évvel ezelőtt már bemutattuk, ugyanakkor azóta megújult a darab, és sok újdonság fedezhető fel benne. Például az, hogy új partnerem van Gubik Petra személyében.”

„Szomor György rendező nagyon fontos személye a pályafutásomnak, sokat köszönhetek neki. Mindig hálás feladat egyedüli női főszereplőként játszani, és annál nagyobb kihívás is. Szerintem nagyon kellemes nyár esti szórakozást jelentett a darab a közönségnek” – fejtette ki Gubik Petra színésznő.

A Fesztiválkatlanban játszott Robin Hood musical-ben még olyan zseniális művészeket láthatott a nagyérdemű, mint Forgács Péter, Gesztesi Károly, vagy Hajdú Steve.

 

Fintor Gábor

ügyvezető igazgató