Dr. Csernus Imre olykor merész kijelentésekkel hozta tűzbe a Fesztiválkatlan közönségét.

„Vajon mitől működik, és mitől nem működik?” Erről a témáról tartott nagysikerű, teltházas előadást Magyarország egyik legnépszerűbb pszichiátere, több sikerkönyv (A férfi, A nő, A kiút) írója, a magyar női vízilabda-válogatott Európa-bajnoki aranyat nyert csapatának lelki felkészítője, dr. Csernus Imre a Fesztiválkatlanban, október 7-én, pénteken.

Az előadó nem hisz abban, hogyha egy ember belesétál egy gödörbe a saját lábán, abból nem tudna kisétálni, szintén a saját lábán. Ezért nem hisz abban, hogy vannak reménytelen esetek. Szerinte nincsenek. Mindig van kiút.
Gyermekkorában jó orvos szeretett volna lenni. „Ez volt az álmom. Megvalósítottam tegnapig. Mert MA ma van, újabb nap a bizonyításra.”
Ehhez a fenti hitvalláshoz kapcsolódóan az jutott eszembe, amikor Zlatan Ibrahimovic, a futballvilág egyik legmegosztóbb játékosa, a világ egyik legjobb csatára elmondta, hogy új, manchesteri állomáshelyén nem király, hanem Isten szeretne lenni. Az eddig elért sikereivel hiába írt történelmet, a szurkolókat legtöbbször csak a jelen érdekli, ha ma nem teljesít jól, könnyen elbukhat, és hamar feledésbe merülnek korábban elért sikerei. Tehát újra és újra bizonyítania kell.

Vajon mitől működik, és mitől nem működik?
„Nagyon sok ember él párkapcsolatban, miközben nem tudják, hogy a belső bizonytalanság kizárja a párkapcsolat létét” – mondta az előadás előtt dr. Csernus Imre. „A legtöbb ember a biztonságra törekszik a párkapcsolatban, ami nem a boldogság szimbolikája” – folytatta. „Önmagunkból „kibányászni” azt, ami nem tetszik, fájdalmas és kemény munka. Nagyon sokan azt hiszik, ha valakivel összekötik az életüket, akkor együtt majd könnyebb lesz. Nem lesz könnyebb, mert elkezdődnek a játszmák, a féltékenység és a birtoklás” – zárta gondolatait a Katlan Televíziónak.

Előadásában beszélt arról, mit vár el egy nőtől a társadalom, a család, a barátok. Szót ejtett arról, kinek és miért kell megfelelnie egy nőnek különböző szerepekben (anyaként, feleségként, dolgozóként). A lelkes közönség „vevő” volt az interaktív diskurzusra, többen nyilvánosan beszélgettek, különböző szerepjátékokat játszottak „Csernus dokival”. Olykor tapsvihar, máskor hangos nevetés tette változatossá az előadást.

Az élménydús estét a szervezők egy férfias ajándékkal köszönték meg. Az egyedi készítésű bort Király László helyi borász ajánlotta fel, Cserépy Nóra projektmanager nyújtotta át a népszerű írónak, pszichiáternek.

Idei újdonságunkat, a teátrumi programot ( Müller Péter, Dombóvári humorest, Gájer Bálin, L’art pour l’art, Csernusdoki ) a visszajelzések alapján jelesre értékelhetjük. Ezért, jövőre még több hasonló programmal kedveskedünk majd hűséges vendégeinknek!

Fintor Gábor
létesítményvezető