Az elmúlt évben a koronavírus okozta helyzet miatt elmaradt a Tokaji Bornapok, idén azonban már megújult formában várja a közönséget június 4. és 6. között. A rendezvény ebben az évben a Tokaji Borászok Asztaltársaságának javaslatára, s részben a még fennálló COVID helyzet miatt, a megújulás és összefogás jegyében zajlik a Kulturális Központ koordinálásban.

A rendezvényhez bármelyik helyi borászatnak volt lehetősége csatlakozni, a szervezők szeretnék elérni, hogy a Tokaji Bornapok még inkább a „helyiek rendezvénye” legyen, több kisebb helyszínen szervezve. A nyár első hétvégéjén tartandó rendezvény továbbra is ingyenes, néhány programra azonban külön belépőjegyet kell váltani, így érdemes előre tájékozódni.

A korábban megszokott Kossuth -téri nagyszínpadot idén nem állítják fel, ennek fő oka, hogy a járványügyi szabályozás továbbra sem teszi lehetővé a „táncos-zenés” eseményt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy koncertek nélkül maradna a közönség. A Paulay Ede Színház udvarán a három nap alatt számos előadással várják a családosokat, a gyermekprogramok mellett pedig esténként a könnyed szórakozásé lesz a főszerep. Szombaton kora este a Kállay Saunders Band ad koncertet és számos más zenei produkciót is élvezhetnek a vendégek.

A bornapokhoz idén számos partner csatlakozott, a Tokaji Borászok Asztaltársasága a legerősebben képviselteti magát a rendezvényen. A borkóstolók és vezetett pince-, illetve dűlőtúrák mellett a legtöbb helyszínen különleges gasztronómiai kiránduláson is részt vehetnek a fesztiválozók, és a zenei produkciók sem maradnak el. A Tokaj Hétszőlő által üzemeltett Rákóczi pincében például Eichinger Tibor jazzgitáros több formációja is koncertezik. Sőt, a város legnagyobb borászata a szintén Tokajban működő BAZ Beer sörfőzdével is közös programokat tart, vendégként pedig az Európát ginjével meghódító bodrogkisfaludi Seven Hills Distillery is csatlakozik. Szintén különleges kóstolókkal készül a Benkő Borház, a Breza Pince, a Hímesudvar és a Paulay Borház, ezeken a helyszíneken a borok mellett a kézműves finomságokba és különböző kulturális programokba is belekóstolhatnak a vendégek. A Kossuth téri LaBor bisztró grillterasszal és koncerttel készül a hétvégére, a Kávépörkölő Manufaktúrában pedig a zene mellett Sulyóczki Rita tokaji festőművész kiállításmegnyitójával színesítik a hétvégét. Az Ízes Örömest Lekváriumba is érdemes lesz betérni a három nap alatt, ahol 20 lekvár 10 bor és 3 pezsgő gyümölcsöző párosítását kóstolhatják meg.

A Tiszavirág Campingben kézműves vásárt és mesterségbemutatót tartanak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Népművészeti Egyesület tagjaival, a Tokaji Múzeum kertjében pedig szintén gyermekeknek szólóprogramokkal kedveskednek. A Szerelmi Pincében a Tokaji Aszú gyógyászati felhasználásáról tartanak előadást és vezetett kóstolót, az Ászok Borházban pedig több Tokaj-hegyaljai borászat vendégeskedik és kínálja borait. A Borgaléria is koncerttel és kóstolókkal készül, a Kései Pincze gasztroudvarán azonban a borok mellett különleges kávékról, süteményekről és limonádékról tartanak előadást. Azok, akik a kulturális és boros programok mellett a helytörténetről is szeretnének bővebb ismereteket szerezni érdemes csatlakozni a hétvége minden napján induló, de más-más tematikájú Tokaji Sétákhoz is. A Toldi Fogadó-Prés Borbár-Fánky és Fakapu pince és borozó által körbezárt gasztronómiai területen szintén különleges, csak a hétvégre készülő ízek mellett könnyed zenei produkciók is hallhatóak lesznek.

Tokaji Borászok Asztaltársasága közös programja

  • Rákóczi-pince / Tokaji Borászok Asztaltársasága

június 4. (péntek)

19.30 – Tokaj nem mindennapi arcai – középpontban a buborék és a ritka fajták

Zenés borkóstoló az Eichinger duóval

Belépő: 3.000 Ft

– június 5. (szombat)

10.00 – IV. Nagy tokaji dűlőtúra

infó: https://www.facebook.com/tokajiboraszok; (20) 222 2301

Rákóczi-pince / Tokaji Borászok Asztaltársasága

június 4. (péntek)

19.30 – Tokaj nem mindennapi arcai – középpontban a buborék és a ritka fajták

Zenés borkóstoló az Eichinger duóval

Belépő: 3.000 Ft

június 5. (szombat)

Eichinger Jazz terasz

13.00 – Tóth-Eichinger duó

17.00 – Katona Csaba – Hegyaljai italtörténelem: Bor, Sör, Gin…

18.00 – EEG trió

20.30 – Eichinger-Tóth Quartett

Gasztronómia egész szombaton: Kisfalucska Bisztró; BAZ Beer Sörfőzde – Hétszőlő-dűlő

15.00 BAZ Beer – Hétszőlő főzde – és dűlőtúra

Ételkínálatunk

Harangodi Charolais marhagulyás csipetkével, kovászolt kenyér

Roston sült tanyasi csirkecomb filé, grillezett zöldség

Kézműves mangalica burger, hagymalekvár, kisfalucska szósz, coleslaw

  • Benkő Borház / Tokaji Borászok Asztaltársasága

szombaton és vasárnap: nyitott pince

Kétóránként vezetett sétáló kóstoló, helyi kézműves falatkák

Infó: 20 312 0551

  • Hímesudvar/ Tokaji Borászok Asztaltársasága

június 4. (péntek)

10.00-18.00 – borkóstolók pincelátogatással

június 5. (szombat)  

10.00-19.00 – borkóstolók pincelátogatással

Gasztro vendég: Kisfalucska Udvarház és Bisztró

17.00 – Csurkulya József – cimbalom

június 6. (vasárnap)

10.00-18.00 – borkóstolók pincelátogatással

Infó: (47) 352 416

  • Tokaji Kávépörkölő Manufaktúra/ Tokaji Borászok Asztaltársasága

június 5. (szombat)  

16.00 – Melódia Duó: „A barokk zenétől a tangóig”

Gasztro: Kézműves tokaji sajtok és autentikus grill ételek

Art: Sulyóczki Rita tokaji festőművész „Rejtett út” c. kiállítása a kávézóban

Bor: vezetett borkóstoló az Erzsébet-pincében 11.00 és 14.00 órától

június 6. (vasárnap)

10.00-12.00 – „Jazz és kávé a teraszon” – Melounge együttes

Bor: vezetett borkóstoló az Erzsébet-pincében 11.00 órától

Infó: (47) 552 008

  • LaBor Bistro/ Tokaji Borászok Asztaltársasága

grillterasz

június 4. (péntek)

17.00-19.00 – Melounge Duo

június 5. (szombat)

19.00-21.00 – Melounge Duo

Infó: (70) 883 8888

  • Ízes örömest lekvárium/ Tokaji Borászok Asztaltársasága

Pezsgő ízek, gyümölcsöző párosítások

Bor (10) – lekvár (20) – szörp-pezsgő (3) kóstolók

Házi sütemény – grillezett zempléni sajt

Terasz – gyermekbarát zöldudvar

Nyitva tartás: 10,00 – 21,00

Nagy kóstolók kezdési időpontjai:

Péntek:                       14,00 – 17,00 – 20,00

Szombat:        11,00 – 14,00 – 17,00 – 20,00

Vasárnap:       11,00 – 14,00 – 17,00

A nagykóstolókra kérjük szíves telefonos regisztrációjukat: 20 338-6598.

Kérésre segítünk a helyi közlekedésben (hozzuk-visszük).

Információk – Facebook: izesoromest

  • Paulay Borház/ Tokaji Borászok Asztaltársasága

június 4. (péntek)

Nyitott pince, Paulay borok kostólója házi pogácsával és tiszaparti csordás sajtokkal

június 5. (szombat)

12.00 – Ebéd a Paulay Borházban: gulyásleves Paulay-módra, torta

13.00 – sajtkóstolás és vásár

14.00 – vendégborászat: Péter Pincészet

15.00 – Classic Duó (Bella Levi és Juhász Rob)

június 6. (vasárnap)  

„Kutyaharapást szőrével” – levezető borozgatás és morzsaparti

Infó: (20) 451 7789

Ászok Borház

Vendég borászatok: Budaházy-Fekete Kúria – Erdőbénye, Bodrog Borműhely-Bodrogkisfalud, Rózsa Pince-Tállya, Antalóczy Pince-Tokaj

Gasztro: babgulyás, lapcsánka, házi sütemény

Árusok: helyi termelők, kézművesek

június 4. (péntek)

16.00-23.00 – Fókusz zenekar

június 5. (szombat)

14.00-23.00 – Fókusz zenekar

Infó: (20) 281 3727

BAZ-Beer és a Hétszőlő Szőlőbirtok – a Rákóczi-pince udvarán

17.00 – Katona Csaba: Hegyaljai italtörténelem – bor, sör, gin

Hétszőlő dűlő:

június 5. (szombat)

Hétszőlő: 15.00 – dűlőtúra

BAZ: 13.00 – Katona Csaba extra

Zenél a Bábszínház zenekar, vendégfellépő Slowmesh

BAZ-Beer

június 4. (péntek) – CraftBeer nap, főzdetúrák, sörkóstolás, sörértékelés

Kóstolás a Seven Hills Distillery-vel

Zene: Miss Mullins (hegyaljai punk-rock)

június. 5. (szombat)

Sokszínű Tokaj – nyitott főzdenapok. Vendég: Seven Hills Distillery,

Schrubbie gin kóstoló, a tokaji borecet jótékony hatása, kétóránként főzdetúra, a házi sörfőzés

lépései

Gasztro: Horgonyzó Tiszalökről

Infó: (70) 390 7949

Breza Pince

(Szerelmi pincesor)

Borkótoló, kemencében sült kenyérlángos és rétes

Infó: (20) 241 6548

Borgaléria

(Hegyalja u. 29.)

június 5. (szombat)  

19.00 – Fehér Lili feat. Tomi Smith

Gasztro: a magyaros konyha ízei

Infó: (70) 315 5304

Kései Pincze

(Zákó köz 12.)

Gasztro: A Leves Gasztroműhely

különleges kávé, sütemény és limonádé: Konczvald István barista (Jam Étterem és Kávézó)

június 4-5. (péntek, szombat)

16.00-22.00 – Szász Péter akusztikus koncert (La Barrierre Manouche jazz zenekar tagja)

Infó: +36 20 978 1334

Millenium

június 5. (szombat)

élőzene

június 6. (vasárnap)

14.00-17.00 – borkóstoló Péter Ákos boraiból

Óvárborozó

június 4. (péntek)

14.00-22.00 – borkóstoló

17.00-18.00 – AdHoc Team – megzenésített versek

június 5. (szombat)

10.00-22.00 – borkóstoló

10.00-16.00 – Nagy Kerámia kirakodóvásár és kézműves foglalkozás gyerekeknek,   felnőtteknek

15.00 – Hogyan készül a kerámia?– Nagy Lajos bemutató előadása

17.30-19.00 – Retro Rock Band a ’70-es, ’80-as, ’90-es évek slágerei

június 6. (vasárnap)

10.00-20.00 – borkóstoló

10.00-16.00 – Nagy Kerámia kirakodóvásár és kézműves foglalkozás gyerekeknek, felnőtteknek

11.00 – Hogyan készül a kerámia? – Nagy Lajos bemutató előadása

Gasztro: Horgonyzó Kisvendéglő street food ételei

Infó: 06 30 958 6790

Tiszavirág Camping és Vendégház, Tiszavirág Csárda

június 4-5-6.

Kézműves vásár és mesterségbemutatók a Sz.-Sz.-B megyei Népművészeti Egyesület tagjaival

Népi játékok tere (június 5., szombat)

Infó: 06 70 934 4175

Szerelmi Pince

június 4. (péntek)

18.00 – 10 év/ 10 aszú/ 10000
„ A tokaji aszú és gyógyászati felhasználása” – előadás és vezetett kóstoló

12.00-20.00 – Sztárvendég: POPLESZ

Gasztro: erdőbényei mangalicazsíros deszka, tarcali sajt, sonka

június 5. (szombat)

Erdőbényei gulyás (főzés és kóstolás)

15.00-20.00 – Sztárvendég: POPLESZ

17.00 – Miért éppen Szerelmi-pince? – előadás és kóstoló

20.00 – Retro Party, utcabál hajnalig

június 6. (vasárnap)

Borvásár egész nap

Gasztro: erdőbényei mangalicazsíros deszka, tarcali sajt, sonka

infó: 06 30 239 1018

Prés Borbár

június 4. (péntek)

16.00-23.00 – Angyal Borászat és Szőlőbirtok

16.00-23.00 – Royal Tokaji Borászat

június 5. (szombat)

14.00-23.00 – Angyal Borászat és Szőlőbirtok

14.00-23.00 – Majoros Birtok – Majoros László

június 6. (vasárnap)

14.00-20.00 – Angyal Borászat és Szőlőbirtok

14.00-20.00 – Fitomark Pincészet – Kiss István

Pásztor sajtmanufaktúra – Taktaszada

Toldi Fogadó, Prés Borbár, Fánky, Fakapu-pince és Panzió

június 4. (péntek)

18.00-21.00 – Siska András

június 5. (szombat)

11.30-14.30 és 15.00-17.30 – Száraz Tamás

18.00-21.00 – Bendik István

június 6. (vasárnap)

11.30-14.30 és 15.00-18.00 – Csernák Tibor

Gasztronómia:

Toldi Fogadó: Füstölt csülök cipóban lilahagymás tejföl mártással

Fánky: szőlős gofri

Fakapu-pince és Panzió

június 4-5. (péntek, szombat)

Buborék terasz: borkása, borkoktélok, velős pirítós, grillezet kacsamáj házi brióssal

Tokaji Múzeum – Múzeumkert – Szörp udvar a múzeumkertben

(Bethlen Gábor u. 7)

június 4. (péntek)

11.00-17.00 – kreatív kézműves foglalkozások

június 5. (szombat)

11.00-13.00 – gyermek gasztronómia

14.00-15.00 – Dió Trió koncert

15.30-17.30 -kreatív kézműves foglalkozás

június 6. (vasárnap)

11.00-13.00 – gyermek gasztronómia

14.00-15.00 – Burattino Bábszínház: A három kívánság

A programokon a múzeumi belépőjegy megváltásával lehet részt venni.

Paulay Ede Színház

BORÁSZAT: GRAND TOKAJ

GASZTRO VENDÉG: ANYUKÁM MONDTA

június 4. (péntek)

16.00 – Latin projekt

18.00 – Micheller Myrtill&Pintér Tibor

21.00 – Szívtiproll  

Zene: DJ Bordee 

június 5. (szombat)

11.00 – Gyermekkoncert világhírű mesedalokkal – Békefi Viktória, Feng Yao Ferenc (Gergely Theáter)

14.00 – Helyi hagyományőrző csoportok műsorai

16.00 – Kuna Vali és a Fourtissimo jazzy afternoon koncertje

18.00 – Kállay Saunders Band koncert

Zene: DJ Bordee

21.00 A „pataki Frusciante” és a „PADAVANOK” feat. Tokaj Portius Winery

Vendégborászat: Tokaj Portius Pincészet – Sárospatak

június 6. (vasárnap)

13.00 – The Pritenderz

14.30 – Dopping Zenekar 

16.00 – Gombóc együttes – gyermekműsor

17.00 – Sasa Lele

18.30 – GRUNTING PIGS akusztikus blues duó

infó: +36 30 908 6925

A Paulay Ede Színház programjaira belépés kizárólag érvényes védettségi igazolvánnyal lehetséges! Kérjük, hogy a belépés előtt készítsék elő az érvényes védettségi igazolványukat és személyazonosításra alkalmas okiratukat (személyazonosító igazolvány, útlevél, jogosítvány). 18 éven alatti kiskorúak a fenti dokumentumokkal rendelkező kísérővel vehetnek részt a programjainkon.

Tokaji séta – Találkozás a Tourinform iroda előtt

június 4. (péntek)

16.00-18.00 – „Kíváncsiaknak” – séta

június 5. (szombat)

15.00-17.30 – „Megtalál-lak” – nyomkereső városi séta

június 6. (vasárnap)

11.00-13.00 – „Kíváncsiaknak” – séta

Infó:  +36 20 957 60 66

Vízitúra programok

Infó: 06 20 413 0979

Tokaji városnéző sétavonat

Utazz a városnéző sétavonattal a Bornapok helyszíneire, 

és közben ismerd meg a város nevezetességeit! 

Menetrend és információ: 06/20 935 7432

Fesztiválpohár vásárlás a Tokaji Tourinform irodában.

A hatályos járványügyi szabályok betartása kötelező!

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!