Budapest – Új névvel, Grand Tokaj néven folytatja működését az állami tulajdonban lévő Tokaj Kereskedőház Zrt. – közölte a borászati vállalat az MTI-vel kedden.
Az új arculati elemekkel rendelkező Grand Tokaj termékekkel első ízben a világ legrangosabb séfversenyén, a Bocuse d’Or európai döntőjén, május 10-11-én Budapesten találkozhatnak a fogyasztók, ugyanis a magyar cég nyerte el a jogot, hogy az esemény borszponzora legyen.
Közölték azt is, hogy a korábbi terveknek megfelelően halad a tolcsvai borászati központ műszaki és technológiai megújítása, a mintegy 4,4 milliárd forintos beruházással megvalósuló 4400 négyzetméteres palackozóüzem építése az utolsó fázisába lépett. A technológia beszerelése május első heteiben történik meg, az üzem pedig várhatóan 2016 őszén kezdi meg működését.
A létesítmény évi 10 millió palackos kapacitás mellett garantálja majd a teljesen higiénikus és steril töltési folyamatot, továbbá lehetővé teszi az öntapadós címkézést, valamint a világpiacon újabban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő csavarzáras kupakkal ellátott termékek gyártását is.
A közlemény emlékeztet: a vállalat 2013-ban elindított minőségi borászat kialakításának programja – a technológiai fejlesztések, beruházások, a termékmegújítás mellett – a szőlőtermelőkkel való együttműködés megújítását is tartalmazza. Ennek keretében a Grand Tokaj már tavaly év végén közzétette az idei felvásárlási árait, emellett az Agroker Holding Zrt.-vel együttműködve kedvező kamatozású előfinanszírozási hitelt biztosít szőlőtermelő partnereinek.
A Grand Tokaj a régió integrátori szerepét is betölti, közel 1150 hektár területről, több mint 1400 kistermelőtől vásárol fel szőlőt, de emellett 70 hektáros saját szőlőterülettel is rendelkezik.
Forrás: boon.hu