Egy igazi, a család minden tagjának érdekes musicalt láthatott a Tokaj Fesztiválkatlan közönsége a Vadak ura előadásban július 8-án. A tavalyi évben a nagyszínpadon bemutatott Tesla alkotóinak újabb darabja látványvilágában is elvarázsolta a közönséget.
Közel száz négyzetméternyi LED-fallal tették különlegessé ezt az „állati jó musicalt”, de a sikerhez kellettek a remek színészek, illetve az egykori ExperiDance társulat táncosai is. A premiert a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás kulturális fesztiváljának zárógáláján tartották, majd a koronavírus okozta korlátozások miatt szinte egyáltalán nem játszották. Tavasz eleje óta azonban országjáró turnéra indultak vele, az alkotók tapasztalatai szerint mindenhol hatalmas sikerrel.
– A tokaji – országos szinten is mérve – egy rendkívül nagy játszóhely. Köszönjük, hogy meghívást kaptunk, minden alkalommal örömmel lépünk fel a Fesztiválkatlanban – mondta el a Katlan Stábnak adott interjújában Vona Tibor producer. – Tokaj ki tudja szolgálni azokat az igényeket, hogy egy nagy aréna verziót tudjunk megvalósítani a színpadon. Szeretünk ide járni, hiszen a kiszolgálás, a fogadtatás és a minket körülvevő kommunikáció a szervezőknek köszönhetően tökéletes – tette hozzá.
Az erdő életét bemutató Vadak ura nyolc klán életébe enged betekintést. A farkasok, a rókák és a medvék mellett erőteljesen szerepet kapnak a vaddisznók is, vezérük fiát Pesák Ádám alakította.
– Nagyon ambiciózus fiatalt alakítok, aki szeretné, ha a vaddisznók klánja vezérként kapnának szerepet. Ám mégis egy varacskos disznó hazajutásában segédkezem, a történet innen teljesedik ki – emelte ki a színész.
A furfangos rókák is megjelennek a történetben, a Szerafina szerepét alakító Kisfaludy Zsófia is örömmel bújt a rókaúrnő bőrébe.
– Egy intrikus tipikus nőt játszom, aki az ujja köré csavarja a többi állatot és a férfiakat. Nagyon izgalmas szerep, már a próbafolyamat is izgalmas volt, mert a különböző állatokhoz kerestünk mozdulatokat, amit a koreográfiákba is beletettünk – mesélte Kisfaludy Zsófia, aki elárulta, számára az összefogásról szól a darab. – Nem kell mindig harcolni és a trónra törni. Nem kell, hogy a vezetés megszerzése legyen a cél, inkább fogjunk össze és együtt képesek vagyunk bármire.
Fésűs Nelly Vanda hóbagoly szerepét alakította. Stábunknak azt nyilatkozta, a Vadak ura minden korosztályt megszólít.
– A gyerekeknek nagyon tetszenek a jelmezek, hiszen gyönyörűek. A felnőttek pedig talán a mondanivalóját értik jobban, jól esik az, amikor csillogószemű nézőket látok bármelyik korosztályból – tette hozzá Fésűs Nelly.