Elrepült a nézők felett a kék madár.
Az ExperiDance Production előadásában a szezon egyik leginkább várt műsorát, a Gyöngyhajú lány balladáját tekintette meg a nagyérdemű a Fesztiválkatlanban július 29-én, pénteken. Táncosokkal, musicalszínészekkel, és 21 szenzációs Omega-slágerrel meséltek el egy olyan történetet, amit már mindenki átélt, aki volt fiatal és szerelmes.
„Régi csibészek, Petróleumlámpa, amiket a legtöbbet énekeltük együtt a főiskolán több szólamban. Imádtuk! Ugyanakkor új felfedezéseim is vannak az Omega dalok kapcsán, mert a második felvonásban hallható „Boldog angyalok” c. dal egy gyönyörűség, amit sose hallottam, azonban nagy kedvencem lett. Külön öröm, hogy régi kedves kollégákkal játszhatom együtt a darabban, ráadásul mindezt egy impozáns környezetben, itt Tokajban.” – mondta Lux Ádám, ismert film és szinkronszínész.
„Ez egy fantasztikus helyszín, kiváló atmoszférával.” – dícsérte a Fesztiválkatlant Fésüs Nelly színésznő, aki egy meglepő vallomással folytatta. „Érdekes, de sose voltam nagy Omegás. Az áthangszereléssel azonban szerintem annyira jóvá váltak a dalok, hogy azok így mindenki számára emészthetőek, fiatalnak és idősebbnek egyaránt.”
Szomor György már nagyedik alkalommal lépett fel a Fesztiválkatlanban, és kiemelte, hogy IMÁDJA TOKAJT!
„Nagyon szeretek visszatérni újra és újra.” – hangsúlyozta, majd rátért a darabra. „Az együtteshez kapcsolódó kötődés gyermekkoromból fakad, a legjobb barátom hatalmas Omega rajongó volt, az ő hatására szerettem meg a dalokat. Pozsgai Zsolt rendezőnek (a darab prózai részeinek írója) nem lehetett nemet mondani, nagyon szívesen dolgozom vele. Nagyon sorszerűnek érzem, hogy az előadásban szerepelhetek”.
Vajon, mit jelent ez a darab a fiatal és nagyon tehetséges színésznőnek, az Operettszínház művészének Simon Panni Boglárkának?
A „Petróleumlámpa” c. dalhoz van egy személyes kötődésem. Egy lakodalmon táncoltam rá gyermekként, és nagyon beleégett a fejembe ez a dal. Nagyon szeretem ezt a musicalt. Annál is inkább, mert egy szórakoztató, vidám előadás, ami feldobja az embereket, a nézőket.”
„Azt hiszem, elrepült a nézők felett a kék madár, vagyis a nézők nagyon jól érezték magukat.” – mondta R. Kárpáti Péter, a darab egyik főszereplője. „A szórakoztatás, a nevetés, a kacagás a mai világunkban nagyon fontos dolog. Amikor ilyen sok ember előtt játszunk, az mindig felfokozza az egészséges drukkot.” – árulta el. „Különleges ez a darab számomra is, hisz egyszerre hat szerepben vagyok jelen. Az Omega zenéin nőttünk fel, így boldogan mondtam igent a felkérésre, ráadásul egy prózai színésznek ritkán adatik meg, hogy egy utazó tánctársulattal doglozzon. Lenyűgöz a táncművészet, amely a gyönyörűség nyelvezetével szól.
Legközelebbi nagyszínpadi előadásunk során a Békéscsabai Jókai Színház immár harmadszor mutatkozik be a Katlan színpadán, ezúttal az idén 25 éves jubileumát ünneplő Légy jó mindhalálig című darabbal érkeznek augusztus 5-én, pénteken. Ekkor is szeretettel várjuk Önöket!
Fintor Gábor
létesítményvezető