2023. július 8. (szombat), 20.30
esőnap: 2023. július 9. (vasárnap), 20.30
Böhm György – Korcsmáros György – Pásztor László – Jakab György – Hatvani Emese:
SZÉP NYÁRI NAP
A NEOTON MUSICAL
Szép nyári nap / Foltos farmerek az út mentén / Szép nyári nap / Sokan vándorolnak úgy, mint én – hangzik fel a Neoton Vándorének című slágere a Veres 1 Színház új előadásában.
A Szép nyári nap című musical valamikor a hetvenes években játszódik Bácsszentmárián, egy olyan építőtáborban, amelyik közel van a jugoszláv határhoz. Ennek fontos szerepe van a történetben. A humorral és iróniával átszőtt musical szereplői fiatalok, akik „önként” vállalták a nyári melót.
A táborparancsnok Tóth Antal, a Szovjet- Magyar Barátság TSZ (TermelőSzövetkezet) paradicsom-feldolgozó melléküzemágának vezetője, helyettese Kovács Jenőné, azaz Panni néni, az orosz tanárnő. Juli, Panni néni KISZ-titkár lánya, beleszeret a frissen érettségizett Varga Péterbe, aki szociológusnak készül. Péter édesapja 56 után disszidált. A két különböző neveltetésű fiatal szerelmét sokan nem nézik jó szemmel. Az építőtábor többi lakója is pesti tinédzser, akik ezeken a szép nyári napokon teszik azt, amit minden fiatal, vagyis dolgoznak, szórakoznak, összevesznek, kibékülnek, szerelmesek lesznek, de legfőképp énekelnek és táncolnak a máig népszerű Neoton slágerekre. Kell, hogy várj, Kétszázhúsz felett, Santa Maria, Don Quijote, Pago Pago, Ha szombat este táncol, Tini-dal, Holnap hajnalig és még sok más dal is elhangzik az előadásban. A Neoton dalok mind a mai napig nem hiányoznak egyetlen valamirevaló házibuliból sem – korra való tekintet nélkül! Talán nem túlzás azt állítani, hogy ezek a slágerek ma Magyarországon ugyanolyan népszerűek, mint az ABBA együttes dalai.
Az előadásban, a Szovjet- Magyar Barátság TSZ paradicsom-feldolgozó melléküzemágának dolgozói, a paradicsom passzírozás szakértői, a Veresegyházi Hagyományőrzők tagjai vezetik be a fiatalokat a passzírozás rejtelmeibe.
És több, mint harminc évvel a rendszerváltás után már valóban felhőtlenül nevetünk múltunkon.
És több, mint harminc évvel a rendszerváltás után már valóban felhőtlenül nevetünk múltunkon?
Varga Péter – Dósa Mátyás / Mechle Christian / Cseh Dávid Péter
Kovács Juli – Holczinger Szandra / Gadó Anita
Sanya – Vincze Márton
Ria – Csáki Edina
Öcsi – Krajnik-Balogh Gábor
Margó – Bajor Lili
Panni néni – Janza Kata /Náray Erika/ Fésűs Nelly
Tóth Antal – Zöld Csaba /Jászai-díjas/ Harna Péter
Rózsika – Zorgel Enikő
Kovács Jenő – Janik László
Tészabó – Pál Tamás
A Pesti Művésznő – Fésűs Nelly
Továbbá:
fiúk, lányok, az építőtábor lakói; valamint asszonyok, a Bácsszentmáriai Szovjet – Magyar Barátság TSZ paradicsom-feldogozó melléküzemágának dolgozói: Fésűs Ákos, Géczi Olívia, Jalcs Alexandra, Kalmár Botond, Kiss Csinszka Flóra, Kovács Dominik Róbert, valamint a Veresegyházi Hagyományőrzők tagjai
Rendezőasszisztens: Czipó Gabriella, Csányi Erika
Súgó: Paku Éva
Koreográfus-asszisztens: Géczi Olívia
Jelmeztervező: Kemenesi Tünde
Díszlettervező: Michac Gábor
Zenei vezető: Nyitrai László
Koreográfus: Bakó Gábor
Rendező: Böhm György Jászai- és Nádasdy Kálmán-díjas
A produkcióban elhangzó minden dal Pásztor László, Hatvani Emese, Jakab György szerzeménye. Kivételt képez a „Kell, hogy várj” című dal, amely Pásztor László és S. Nagy István közös szerzeménye, a „Sandokan, Sandokan” című dal Guido & Maurizio De Angelis szerzeménye.
„A SZÉP NYÁRI NAP – NEOTON MUSICAL előadását a Szerzői Jogosultak különleges engedélyével az INTERSCENA Művészeti Ügynökséggel kötött megállapodás teszi lehetővé”
A Veres 1 Színház előadása
Az előadást Korcsmáros György emlékének ajánljuk.
* Az időpont változtatás jogát fenntartjuk!