Összesen tizennyolc tokaji és környékbeli művész munkáiból nyílt tárlat a Fesztiválkatlanban. A fotók, festmények, grafikák mellett számos érdekességet is láthat több héten keresztül a Fesztiválkatlan közönsége. A kiállítás látogatása ingyenes.

Az idén Tokajból, a környező településekről, egész Hegyaljáról közel húsz alkotó mutathatja meg tehetségét a Teátrumban. „A helyi művészek” rendezvény megnyitója június 21-én, kedden volt, amelyen Posta György, polgármester fontos bejelentést tett.
Posta György, Tokaj város polgármestere köszöntőjében bejelentette, hogy a város a 27 hegyaljai településsel pályázni kíván az “Európa Kulturális Fővárosa 2023” címre. „Sokak szerint ez merész vállalkozás, mégis hiszek benne, hogy adottságainknak köszönhetően ezt az álmot meg tudjuk valósítani!” – tette hozzá reményteljesen Tokaj első embere.

E cikk írója pedig az alábbi gondolatokkal kezdte mondandóját a rendezvényen:„A léleknek is kell energia. Ez pedig – többek között – a kultúra. Nekünk, magyaroknak a kultúra mindig sokat jelentett. Nyelvünk, nemzeti hagyományaink, népviseleteink, táncaink, meséink és mondáink a honfoglalás korától, Szent István uralkodási idején keresztül a mai napig élő, valódi értékeket mutatnak. Ennek a magyar kultúrának hatalmas a közösségteremtő ereje. Vagy, ahogy sokszor mondom és szívemből vallom: A kultúra a közösség lelke. Tokajban pedig sok-sok különleges kulturális értékre lehetünk büszkék. A kultúra egyfajta közösségi tanulás is. Amikor a Fesztiválkatlan nagyszínpadán látunk egy csodás előadást, amikor itt a Teátrumban hallgatjuk Müller Péter szavait, amikor itt ma fantasztikus alkotásokat tekintünk meg, tanulunk, hisz ezek a rendezvények mind adnak számunkra valami pluszt, feltöltődést a hétköznapokra. Ez a közművelődés lényege, melyet nekünk kell biztosítani a Fesztiválkatlan üzemeltetőiként.” – mutatott rá arra a tevékenységre és célkitűzésre, amely kiemelt feladat ebben a szezonban.

A nyíregyházi Helios-Art Fotó Klub képviseletében Sikolya Tibor János, Horváth Miklós, Jánosi István Tamás mutatkozott be, akik nem meglepő módon fényképezőgéppel érkeztek az eseményre. Tokaj város nevezetességeit, a környezetet minden évszakban megörökítik.

Adámy Józsefné munkatársainak a biztatására mélyedt el a festészet világában. Bármit szívesen és örömmel lefest.

Czimbalmos Anikó Szerencsről érkezett, s egy nagyon ritka technikával, az articsóka technikával dolgozik.

Galyas László hiperrealista grafikával készült festményeit hozta el. A valóság apró részleteit is hűen vagy akár felnagyítva ábrázolja a művész.

Hankó Gábor bármit meglát, egyből azon gondolkozik, hogyan lehetne felhasználni, újrahasznosítani, mit lehetne belőle készíteni. A szobrász a
“Roncsok” elnevezésű alkotásait pár nap alatt találta ki és alkotta meg.

Kiss Hajnalka madarakat és állatokat fest, több mint 100 alkotása tekinthető meg a Teátrumban.

Mészáros Ilona Irén munkái csodálatosak, gravírozással foglalkozik, de a pirotechnikát is alkalmazza már.

Titkóné Takács Mónika Tarcalról érkezett, gyermekkora óta foglalkozik a festészettel. Leginkább arcokat, embereket, színészeket szeret festeni.

Szoboszlai Richárd egyedi autó- és motor tervezésű technikával készít képeket számítógép segítségével.

Varga Istvánné speciális gipszből kerti törpéket és angyalokat készít, ráadásul verseskönyvei is olvashatók.

Wassermann Péter, ékszerész arannyal és drágakövekkel dolgozik, saját üzlete van Tokajban.

Zelenák Noémi Bodrogkeresztúrról érkezett. Textilrajzolás és modelltervező asszisztens szakon végzett Debrecenben, és Egerbe szeretné folytatni tanulmányait. Tudatosan foglalkozik a festészettel, leginkább tájképeket, portrékat és fantázia világot szokott festeni.

A megnyitón minden alkotó elismerésként egy-egy emléklappal gazdagodott, melyeket Fazekas Tamás, ügyvezető nyújtott át, aki zárásként kiemelte, hogy kiváló lehetőségünk van arra, hogy a helyi, környékbeli közönség ilyen irányú igényeit is kiszolgáljuk, ezáltal a nyarat mind a helyi emberek, mind a turisták számára színesebbé tegyük.

Fintor Gábor

létesítményvezető

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row row_type=”row” use_row_as_full_screen_section=”no” type=”full_width” angled_section=”no” text_align=”left” background_image_as_pattern=”without_pattern” css_animation=””][vc_column][vc_gallery type=”image_grid” images=”17352,17354,17355,17356,17358,17359,17360,17361,17362,17363,17364,17380,17381,17382,17383,17384,17390,17391,17392″ column_number=”5″ grayscale=”no” images_space=”gallery_with_space”][/vc_column][/vc_row][vc_row row_type=”row” use_row_as_full_screen_section=”no” type=”full_width” angled_section=”no” text_align=”left” background_image_as_pattern=”without_pattern” css_animation=””][vc_column][vc_facebook][/vc_column][/vc_row][vc_row row_type=”row” use_row_as_full_screen_section=”no” type=”full_width” angled_section=”no” text_align=”left” background_image_as_pattern=”without_pattern” css_animation=””][vc_column][vc_googleplus][/vc_column][/vc_row]