Ezzel a címmel tartotta Pál Feri atya az ötödik, jubileumi Fesztiválkatlan szezon első teátrumi előadását június 15-én, szombaton. A többek közt Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel és Príma -díjjal is kitüntetett római katolikus pap és mentálhigiénés szakember nem először járt kelet-Magyarország legnagyobb rendezvényhelyszínén.

Pál Feri atya az előadásával azonos című kötetéről, illetve az abban leírtakról tartott előadást. Tudományos alapokon mutatta be a tőle megszokott szakirodalommal alátámasztva az önbecsülést, mint az emberi élet egyik alapértékét. A mentálhigiénés szakember saját tapasztalatain keresztül példákon keresztül szólt az embertípusokról, illetve azokról a reakciókról, ahogyan cselekszünk, ha támadás, bántalom vagy váratlan helyzet ér minket.

– Önbecsülés hiányában kiesünk a realitásból, ez okozza aztán azt a nagyon sok nehézséget, amivel meg kell küzdenünk. Azt mondta a Dalai Láma, hogy az emberiségnek két nagy problémája van: nem tartja valóságnak azt, ami az. Viszont ez fordítva is igaz, ami nem a valóság, azt annak véli – emelte ki előadásában Pál Feri atya, majd hozzátette: a magyar felnőtt lakosság nagy százaléka azt tartja realitásnak, hogy ő maga nem sok mindenre képes. Pedig ez nem igaz, ennek a fordítottját kell felismerni – hangsúlyozta a szakember.

Az intézmény nevében dr. Fintor Gábor igazgató ajándékkal köszönte meg Pál Feri atyának az értékes előadását

A Fesztiválkatlan jubileumi szezonjának Pál Feri atya előadása nem az egyetlen, mélyebb mondanivalójú estje volt, hisz legközelebb érkezik Dr. Csernus Imre. Június 26-án, szerdán 18 órától tartja érdekesnek ígérkező előadását, melynek a címe: “Papucs legyek vagy szabad ember? Párkapcsolati konfliktusaink a Nő, és a Férfi szemszögéből is.”

Erdős József