„Ahol a minőség, a kultúra és a gasztronómia találkozik”
A két játszóhelyen – a Nagyszínházban és a Teátrumban – 2017. május közepétől szeptemberig a legváltozatosabb műfajú produkciókkal, többek között musical és tánc előadásokkal, koncertekkel, kamaraelőadásokkal, humorestekkel várjuk a nézőket a Fesztiválkatlanba. Az alábbiakban a teátrumi programok kerülnek bemutatásra.
Nógrádi György előadásával indítunk május 19-én. A témák izgalmasnak és érdekesnek ígérkeznek. (Világpolitika Trump győzelme után. USA, kínai, orosz célok. Az EU helye, szerepe a globális világban. A mígránskérdés és Magyarország.)
ELÉGEDETTEN AZ ÉLETTEL címmel vágyakról, célokról, küzdelmekről tart előadást a népszerű Pál Feri atya június 10-én.
„Egyedül vagyunk-e az univerzumban? Hová tűnnek a fél pár zoknik?” Kőhalmi Zoltán estjén a létezés nagy kérdéseire kaphatunk nyugtalanító válaszokat június 23-án. A pesszimizmus előnyei egy szomorú bohóc vicces műsora, ahol még az is nevethet, aki szerint nincs minek örülni. Ugyanakkor az előadást a derűlátó nézők is élvezhetik, sőt a megrögzött optimisták akár a végéig is azok maradhatnak. Persze azért ebben ne nagyon bízzanak…
Csákányi Eszter magáról és a női lélek megannyi arcáról mesél élő zenés koncertjén június 30-án (Orlai produkció). A téma örök: Nők – végletes lelkiállapotban. Nők, akik alárendelik magukat a férfinak, akik hiába várakoznak a megbeszélt randevún, akik kiszellőztetik a lakásból a magányt, és akik mégis mindig életben maradnak.
Párterápia- A Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkciós Iroda közös produkciója– július 21-én. Glattauer vígjátéka nagy emberismerettel és virtuozitással sodorja nézőjét a hősökkel együtt a jövő meglepetései felé…
A Tiszadobról ismertté vált Oláh Ibolya július 28-án ad klubkoncertet, ahol a zongora, a cajon és az akusztikus gitár egyvelege az énekesnő egyedi hangjával repíti majd a nézőket.
A Vígszínház és az Orlai Produkciós Iroda közös előadása, a Kellékes augusztus 4-én látható Kern András főszereplésével. A bravúros darab tulajdonképpen egyetlen hosszú monológ: egy színházi kellékes másfél órás „one man show-ja”.
Kiss Ádám humorista sok ország és nép kultúrájába nyert betekintést, és bizony csoda dolgokat látott, fantasztikus emberekkel ismerkedett meg a napsütötte Romániától a ködös Kaliforniáig mindenütt. A világot látni kell! – tartja a mondás. Ezt az előadást is, mely kihagyhatatlan a humor kedvelőinek augusztus 11-én.
Dr. Vekerdy Tamás pszichológiatanár, egyetemi docens, a magyarországi Waldorf óvoda és iskola szervezésében is közreműködött. Számos kitüntetéssel ismerték el munkáját. Előadását „A kisiskoláskor küszöbén…” címmel tartja augusztus 21-én.
A tavalyi óriási sikerre való tekintettel, közkívánatra idén is meghívtuk a L’art pour l’art Társulatot augusztus 25-én. Halványlilagőz címmel mindenkit szeretettel invitál egy felhőtlen szórakozást ígérő estére Dolák-Saly Róbert, Laár András, Pethő Zsolt és Szászi Móni.
Prof. Dr. Bagdy Emőke, a pszichológia kandidátusa „A család jövője, a jövő családja” címmel tart dedikálással egybekötött előadást szeptember 8-án, várhatóan a teátrumi eseményeink megkoronázásaként.
A fentieken kívül mi szervezzük a város INGYENES gyermeknapi eseményeit, „Játék a tűzzel, a Katlan, ahol izzik a levegő” szlogennel május -28-án. Egész napos programokkal várjuk a kicsiket és nagyokat. Lesznek játékos vetélkedők, ugrálóvárak, csúszdák, trambulin, arcfestés, csillámtetoválás, játékos. Sztárfellépőnk a Bon-bon matiné lesz a Ludas Matyi előadásával. Rendezvényünk célja, hogy a programokkal egy feledhetetlen boldog napot szerezzünk a kilátogatók, elsősorban a gyermekek számára.
Egy későbbi írásban az idei nagyszínpadi produkciókról számolunk be.
Fintor Gábor
ügyvezető igazgató