Borítékolható szerelem címmel mutatta be zenés irodalmi estjét Nyári Krisztián és Náray Erika július 15-én.

Az író és irodalomtörténész évek gyűjti a magyar szerzők, művészek vagy éppen az államférfiak fennmaradt szerelmes leveleit, amelyekből korábban már kötetet is összeállított.

– Valószínűleg a szerelmeslevél az egyik leggyakoribb műfaj – emelte ki a Katlan Stábnak adott interjújában Nyári Krisztián. – Ezek pedig fönn is maradnak, hiszen a szerelmeslevél a nagymama fiókjában is ott van (levendulaillatú borítékban) eltéve. A szerelmesleveleket senki nem dobja ki, különösen nem a nagy művészek, államférfiak, ismert emberek – tette hozzá az író.

Nem időrendbe haladva gyűjtötte össze a legfontosabb leveleket, a munka során azt is felismerte, hogy egészen különböző emberek különböző korokban írott levelei ugyan más-más stílusban, de lényegében ugyan azt tartalmazzák.

– A szerelmeslevél tulajdonképpen az egyik legrégebi írásos műfaj. Az első ismert szerelmeslevelet a babiloni Marduk nevű derék fiatalember írta a mátkájának agyagtáblára. Tartalma olyan volt, mintha ma írtuk volna: „Mikor jössz már?”, „Nagyon várlak!”, „Úgy hiányzol!”. A technológia nagyon sokat változott, de az elmúlt 15-20 évben sokkal többet, mint az azt megelőző 5000 évben – utalt az elektronikai eszközök elterjedésére Nyári Krisztián.

Az előadásban a szerelmeslevelek, illetve az arra adott válaszokat különlegesen összeválogatott dalok kísérték. Náray Erika rendezte is az előadást, a felcsendülő dalokat is ő maga válogatta össze.

– Vagy magyar dalokat válogattam össze vagy olyan amerikai sztenderdeket, amelyeknek én írtam a magyar szövegét. Úgy jöttek össze dalok történetekkel, hogy még csak arra sem kellett figyelnem, hogy ugyan abból az évtizedből származzanak, mint a levelek. Van olyan saját dalom a kétezres évek elejéről, ami száz évvel ezelőtti sztori mellett csendül fel – tette hozzá Náray Erika.

A Tokaj Fesztiválkatlan idei évadának hátralévő részében is lesz még irodalmi est. Augusztus 16-án a Zempléni Fesztivál keretein belül Földes László HOBÓ Ady Endre estjét mutatja be. Augusztus 26-án pedig szintén a teátrumban #JÓÉJTPUSZI  című előadást láthatják Lackfi János költő előadásában, Harcsa Veronika énekesnő és Gyémánt Bálint zenei varázslatával, amely ebben a hármas felállásban a premier lesz Tokajban.