Megnyílt a csodák birodalma, a cirkuszi előadás egy másik dimenzióba repítette el a nézőket a Fesztiválkatlanban, július 2-án, szombaton.

„Harmadik alkalommal kaptunk meghívást a Fesztiválkatlanba.” – fejezte ki örömét Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója. „2014-ben mi nyitottunk az István a királlyal, tavaly nagy sikert aratott a Monte Cristo grófja, most pedig a cirkuszművészettel állunk színpadra. – ismertette. Egy új nemzetközi cirkuszművészeti központról álmodunk Budapesten, amely egész Közép-Európát kiszolgálja majd. És ezt a hírt a vidéki kulturális centrumokba, fellegvárakba is „elvisszük”. Ilyen Tokajban a Fesztiválkatlan is. – adott dícsérő szavakat az Igazgató Úr „irányukba”.

Mit láthatott a közönség? – tettük fel a kérdést Demjén Natália szereplőnek. (Róla azt érdemes tudni, hogy a 16. Varsói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon aranyérmet nyert kimagasló artistateljesítményéért.)
„Olyan csodálatos, látványos, virtuóz, a fizika törvényeit felülmúló részleteket mutattunk be, amely a helyi adottságok miatt tökéletes helyszínnek bizonyult.” – mondta az artista, aki különböző művészeti ágak színes egyvelegét testesíti meg produkciója során, hisz 11 méter magasban egy tissue-n végzi lélegzetelállító mutatványait, mindemellett énekel, s hegedűvel színesíti produkcióját.

„A Fővárosi Nagycirkuszban már több mint százezren látták az eredeti produkciót. A nyitott tér, a felmerülő szeles időjárás nehezítette a körülményeket, de ez kihívást is jelentett számunkra.” – hangsúlyozta Kristóf Krisztián, aki vérbeli úriemberként cilinderrel, szivardobozokkal dolgozik, sőt legnagyobb szenzációként egyetlen szivaron egyensúlyoz négy széket és egy asztalt egyszerre. 1987 óta díjazzák produkcióit, még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült.

A közönségnek kiváló és minőségi „Katlan-élményben” volt része ezen a hétvégén a Cirkusz Misszió Fesztiválon is. A sorozatot tovább folytatjuk, hisz július 8-án és 9-én dupla előadás látható majd az Operettszínház szereplőitől, amikor is a musical gigaprodukciót, a Rómeó és Júliát láthatják nálunk.

Bár magát az élményt lehetetlen képekben visszaadni, mi mégis megpróbáljuk: érdemes megnézni a Cirkuszfesztiválról készült képgalériánkat.

Fintor Gábor
létesítményvezető