A fergeteges humorú, ugyanakkor elgondolkodtató és megható „Maude és Harold című előadással indult a 2017-es színházi évad a Fesztiválkatlan Kft. szervezésében Tokajban, a Paulay Ede Színházban november 19-én, vasárnap. Colin Higgins darabját a Körúti Színház játszotta.  

 

Esztergályos Cecília volt a darab főszereplője, aki új arcát, színeit mutatta meg a tokaji közönségnek. Ráadásul az előadás után örömmel adott interjút a „Katlan-stábnak”.

Nagyon jól érzem magam ebben a szerepben, sokszor játszottuk már ezt a darabot. Imádom, szeretem” – kezdte a Jászai Mari díjas színésznő. „Egy színész ne beszéljen a szerepről, hanem játssza jól. Jelenleg tizenhárom darabban szerepelek, ezek között ez az előadás a „toppon” van, a kedvencem” – árulta el az érdemes és kiváló művész.
Milyen játszani Esztergályos Cecíliával? – tettük fel a kérdést a darab férfi főszereplőjének, Lipták Péternek, aki Haroldot alakította.
Ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor azt mondanám, hogy „jutalomjáték.” Jutalom, hogy vele játszhatom. Könnyű dolga van annak, aki a művésznővel dolgozik, nagyon sokat lehet tőle tanulni szakmailag és emberileg is. Huszonkét futó előadásban játszom, melyek között ez áll a szívemhez a legközelebb” – mondta a színész.

A következő előadásunk december 4-én, hétfőn lesz. Halász–Eisemann–Békeffi operettje, az „Egy csók és más semmi” a Pesti Művész Színház művészeinek előadásában.

Szeretettel várjuk Önöket!

 

Fintor Gábor

ügyvezető