A „MINISZTER” félrelépése Tokajban

„Fesztiválkatlan a Paulay Ede Színházban”

Ray Cooney: A miniszter félrelép c. szenzációs vígjátékát láthatta a közönség Tokajban, a Paulay Ede Színházban, január 26-án, pénteken. A Bánfalvy Stúdió produkciója teltházas eseményként vonul be a tokaji kultúra „történelmi könyvébe”.

 

Richard Willey (a jó fellépésű, sikeres minisztert) Gesztesi Károly alakította, aki a nyári Robin Hood előadás után ismét örömmel állt a „Katlan-stáb” rendelkezésére.

„Októberben volt a bemutató. Nyolc hónap alatt elérhetjük a száz eljátszott előadást, ami szerintem páratlan a hazai színházi életben. Bárhova megyünk, teltházas közönség fogad minket. Ez egy áldott szereposztás” – dicsérte kollégáit is a népszerű színész.

Az elképesztő sikerrel játszó darabról, Kiss Ramónával is beszélgettünk.
Az emlékem erről a filmről, illetve darabról az, hogy gyermekkoromban a családdal néztük, és „fetrengtünk” a nevetéstől. Amikor felajánlották számomra a vonzó, ifjú hölgy Jane Worthington szerepét, nagyon örültem neki, azért is, mert ez apukám egyik kedvenc filmje. Nagyon jól telt a felkészülés, a próbák alatt nagyon sokat nevettünk, megtisztelő ezekkel a kollégákkal együtt játszani. Ráadásul úgy érzem, a tokaji közönség nagyon élvezte ezt a darabot” – mondta mosolygósan Kiss Ramóna, aki hivatalos közösségi oldalain is posztolt a tokaji eseményről.

Kívülről úgy tűnik, hogy ez egy könnyű előadás, ugyanakkor ahhoz, hogy sikeresek legyünk, olyan képzett színészekkel kell együtt dolgoznunk, akik Shakespeare vagy Csehov darabot is el tudnak kiválóan játszani” kezdte Bánfalvy Ágnes. „Ray Cooney fantasztikusan írta meg a darabot, amit Horváth Csaba rendezett. Rettentően felkészült, nagyon sok kutatómunkát végez, megközelítésmódját „veszi a közönség” – tette hozzá a Pamela-t játszó színésznő.

„Ugyanolyan komolyan vesszük ezt a feladatot, mintha drámát játszanánk” – mondta Gregor Bernadett (ápolónő a darabban). „Gesztesi Karcsi és Beleznay Endre, a két férfi főszereplő olyan teljesítményt nyújtanak, hogy a határán vagyunk annak, hogy elnevessük mi is magunkat a színpadon” – árulta el.

 

A következő előadásunk február 10-én látható. Joe Dipietro: A folyón túl Itália darabja generációs különbségekre épül. Négy olasz-amerikai nagyszülő ül a vasárnapi ebédnél hétről hétre, és várja az unokát a nyüzsgő New York-i belvárosból. És ha már együtt vannak, elszabadul a pokol, indul a valódi olasz téboly. Az Orlai Produkciós Iroda előadásában az egyik főszerepet Szabó Kimmel Tamás játssza.

 

Fintor Gábor

ügyvezető

 

Jegyek kaphatókbroadway.hu, valamint a fesztivalkatlan.hu oldalon, a Fesztiválkatlan pénztárában, a tokaji Tourinform irodában. Szép kártya elfogadó hely.

Infó: 06-30-633-0735, 47-552-034