Harmadik éve, hogy készülünk a Jó éjszakát! Mád programjára. Hogy mi volt a cél? Egy egyedi és utánozhatatlan program összeállítása, mely sehol másutt a világban nincs meg. Nem tévedés, a világban. Az adottságok erre predesztinálnak. A mérce nem is lehet már ennél fentebb.
A természet kegyes volt hozzánk, hiszen a talaj, az éghajlat, a dűlők fekvése kiváló, a legkiválóbb minőségű szőlő termesztését és abból egyedülálló borok készítését teszi lehetővé. Ezt nem mi találtuk ki, már régen is tudták, ezért települtek be és kezdtek borkészítéssel és kereskedelemmel foglalkozni elődeink. Amit ránk hagytak, a történetük, épített örökségünk, múlt századi kúriák, föld alatt húzódó pincerendszerek. A hírnév mely még ma is többeket idevonz, folytatva ugyanazt, mint ők tettek: szőlőt termeszteni, bort készíteni, építeni mai kor igényeinek megfelelő borászati üzemeket. Amit majd mi is hátra hagyunk. Akik itt élünk tudjuk, milyen hangulata van itt egy nyári éjszakának. A tücsök hangja, egy jó pohár bor, gyönyörű környezet, a frissen sült szalonna illata /Mádon főtt tojással és krumplival és egy kellemes zene társaságában…. Hát van ilyen így együtt máshol a világban? Ugye, hogy nincs. Csak meg kell látni a Mádban rejlő lehetőségeket, összehangolni és megmutatni. Semmit nem kell kitalálni.
Mád a Tokaji Borvidék azon települése, ahol a múlt örökségéből és jelen tudásából valami egyedülálló kezdett kialakulni. Az út folytatása pedig a Jó éjszakát! program számára is további lehetőséget kínált. A sorra megvalósuló beruházások, a jó ötletekből megvalósult, főként turisztikai szolgáltatások helyszíneit is szeretnénk megismertetni. Viszont 31 különleges helyszínt mindenkinek nem lehet egyetlen éjszaka bemutatni – gyerekeknek, felnőtteknek, borkedvelőnek és borértőnek.
Így hát arra gondoltunk, akár itt élsz vagy bárhonnan is érkezel: köszöntsük együtt reggel a napot, aztán élvezz ki minden pillanatot és várd Velünk a holnapot! Június 18-án Mádon!
Szeretettel Várunk!
Bővebb információ:
Tourinform Tokaj
3910 Tokaj, Serház u. 1.
Tel.: +36 47 352125
Hotline: +36 70 3888870
Forrás: tokaj-turizmus.hu