A Harsányi Gábor (a darabban is szerepel) által írt Édes alkony c. zenés vígjátékot láthatta a Pódium Színháztól a közönség a Paulay Ede Színházban, Tokajban március 23-án, pénteken.

 

Szepi,az ország egyik legnagyobb színésze éppen a rehabilitációját tölti egy szanatóriumban, ahol Kátya nővér mindent megtesz azért, hogy jó kedvre derítse  bálványát. Hirtelen felbukkan a legjobb barátja, Pajor Vilmos egy fiatal, ledér hölgy társaságában. A két idősödő művész találkozásukkor felelevenítik szép emlékeiket, de hirtelen megérkezik Pajor felesége. Az izgalmakat fokozza egy besurranó, életveszélyes gyilkos. Krimi, humor, zene, ének, tánc, együtt voltak jelen az előadásban.

„Harsányi Gábor kifejezetten a Pódium Színháznak írta ezt a darabot” – árulta el Bednai Natália igazgató. „Nagyon szép lírai és drámai tartalma van az előadásnak, amellett, hogy egy fergeteges vígjáték, a mai világunkról szól”- tette hozzá.

„Nevetős a darab, de van benne gondolat és tartalom. A közönség egyszerre sír és nevet, akik értékkel gazdagodnak általa” – hangsúlyozta Harsányi Gábor, Jászai Mari-díjas színész.

Nagyon sok tokaji, rakamazi, és környékbeli ismerősöm van, hisz 23 évig játszottam Nyíregyházán” – ismertette Gosztola Adél művésznő. „Óriási élmény Harsányi Gáborral egy darabban szerepelni, ugyanakkor Várfi Sándorral is, aki a férjemet alakítja”- zárta jókedvűen az ismert színésznő.

A következő (pót)előadásunk április 13-án, pénteken látható. Joe Dipietro: A folyón túl Itália darabja generációs különbségekre épül. Négy olasz-amerikai nagyszülő ül a vasárnapi ebédnél hétről hétre, és várja az unokát a nyüzsgő New York-i belvárosból. És ha már együtt vannak, elszabadul a pokol, indul a valódi olasz téboly. Az Orlai Produkciós Iroda előadásában az egyik főszerepet Szabó Kimmel Tamás játssza.

 

Fintor Gábor

ügyvezető