Közvetlen, emberi nyelven, de tudományos stílusban tartott értékes előadást dr. Vekerdy Tamás a „Kisiskoláskor küszöbében” címmel a Fesztiválkatlan Teátrumban augusztus 21-én, hétfőn.

Dr. Vekerdy Tamás számtalan munkakörben dolgozott: pszichológiatanár, egyetemi docens, de a magyarországi Waldorf óvoda és iskola szervezésében is közreműködött. Számos kitüntetéssel ismerték el munkáját. 1975 óta jelennek meg könyvei. Tokajban tartott előadása közérthető, ugyanakkor tudományos stílusban szólt a közönségnek. A téma széles körű volt, hisz szólt azoknak, akiknek még nincs gyermeke, szólt, akinek már esetleg több gyermeke van, és szólt azoknak is, akiknek már unokáik is vannak. Humoros példákkal illusztrálta mondandóját, amin a publikum több ízben is jót nevetett. A tartalmas, érdekes, bő egy órás monológ végén úgy záporoztak a kérdések, mint a találatok a hazai vizes vb vízilabda mérkőzésein.

Nem maradhatott el a „szokásos” Katlanos ajándékátadás sem, melyet Cserépy Nóra projektmanager nyújtott át dr. Vekerdy Tamásnak, aki zárásként a kígyózó sorokban türelmesen váró „olvasóknak” dedikálta a könyveit, majd a Katlan-stábnak is nyilatkozott röviden benyomásairól.

A közönség nagyon aktív, és érdeklődő volt, ami megkönnyítette az én dolgomat is. Számtalan kérdéskört érinthettünk volna még. Augusztus végén a gyermekek nagy része várja az iskolakezdést, elsősorban a haverok miatt. A szülő pedig enyhe szorongással várja a mindennapos rutint, teendőket” – mutatott rá hazánk népszerű gyermekpszichológusa az augusztus végét jellemző családi érzésekre.

Fintor Gábor

ügyvezető igazgató