A Veres 1 Színház vendégjátékában mutatták be a Miss Daisy sofőrje című előadást a Paulay Ede Színházban, június 24-én.
A történet sokak számára ismerős lehet, hiszen az 1990-es évek elején nagysikerű film készült belőle Jessica Tandy, Morgan Freeman és Dan Aykroyd főszereplésével. A huszadik század közepének Amerikájában játszódó sztori egy idős és mondhatni elég kukacos hölgyről szól, akit fia annak balesetei miatt már nem enged vezetni. Ezért vesz fel mellé egy sofőrt, aki történetesen fekete, ami akkoriban még nem feltétlen volt elfogadott dolog.
– Igyekszem én is a színpadon kemény lenni – mondta el a Katlan Stáb érdeklődésére a Miss Daisy szerepét játszó Egri Márta. Ez az a típusú nő, aki kemény, nem mutatja az érzelmeit, de hatalmas szíve van – tette hozzá a Jászai Mari-díjas színésznő.
– A nagyszerű filmmel (amikor készítettük az előadást) nem nagyon foglalkoztunk. Mi magunk próbáltuk megfejteni, hogy milyen az, amikor a feketék nem szállhattak fel egy buszra a fehérekkel, vagy nem használhattak közös mosdót. Ebben az időben egy meglehetősen távolságtartó, szikár, magának való és előítéletes hölgyhöz kerül a sofőr. A kettejük egymásra találását, közeledését mutatja be a darab – fejtette ki – a Hoke Colburn szerepét alakító – Kálid Artúr.
A Miss Daisy sofőrje című előadást tavaly ősszel mutatta be a Veres 1 Színház, azóta minden fellépést siker kísér. Pál Tamás Boolie szerepét játssza, ő arról mesélt a stábnak, hogy nem szerette volna, ha az alakítását bármennyire befolyásolja a film, ezért a darab próbájakor már nem is nézte meg azt.
– Én vagyok az, aki összehozza a két címszereplőt egy kényszerszülte helyzetben. Egy balesetben kiderül, hogy Miss Daisy számára már nem biztonságos vezetni, de egy sofőrről hallani sem akar. A két teljesen eltérő világból származó ember kerül egy olyan összezárt helyzetbe, amiből már nem tudnak szabadulni – mondta el Pál Tamás.
A Miss Daisy sofőrje egy örök érvényű történet arról, hogy a barátság köteléke miként lépheti/élheti túl az idő kihívásait. Egy elgondolkodtató történet arról, hogy az elutasítás méltatlanul egyszerű, és nem egyenlő a függetlenséggel. Egy szívmelengető történet arról, hogy az intolerancia gyűlöletet szít, viszont a másik elfogadásának készségével nem kevesebbek, hanem többek leszünk.
fotók: Erdős József/Fesztiválkatlan