Negyedik alkalommal adott teltházas, sőt pótszékes (!) koncertet Rúzsa Magdi augusztus 6-án. Hazánk egyik legnépszerűbb női énekese évről évre megtölti a több mint kétezer-ötszáz néző befogadására alkalmas nézőterünket.
A Tokaj Fesztiválkatlan és Rúzsa Magdi mondhatni egymásra talált, ezt maga az Év Énekesnője címmel-, valamint egyebek mellett Petőfi zenei (négyszer), Fonogram (kétszer)-, Artisjus- és Viva Comet díjjal is elismert énekesnő is megerősítette a Katlan Stábnak adott interjújában.
– Nagyon szeretünk idejárni, Tokajban mindig jó a hangulat. És a közönség is visszajár, boldog vagyok amiatt, hogy megtelik a nézőtér a koncertjeink alkalmából. Akár a környékről, akár a távolabbról sokan eljönnek, ha itt koncertezünk, emiatt pedig nagyon hálás vagyok – emelte ki a hazai szupersztár Rúzsa Magdi.
Tokajban hagyomány, hogy június első hétvégéjén tartják a Tokaji Bornapokat, október első hétvégéjén a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napokat, és úgy tűnik, tradíció lesz az is, hogy augusztus első hétvégéjén Rúzsa Magdi ad koncertet a Fesztiválkatlanban.
fotók: Erdős József/Fesztiválkatlan