A Csókos asszony című operettet hozta el a Fesztiválkatlan közönségének a Pesti Művész Színház társulata július 16-án. A Tokajban rendszeresen megforduló színház ezúttal Zerkovitz Béla- Szilágyi László könnyed darabját tárta a közönség elé.

Az előadás talán a megszokott operettvilágtól egy kicsit könnyedebb, de szerethető darab. Nem kastélyokban és egyéb úri helyszíneken játszódik, hanem a Józsefvárosban, ahol a főszereplő ünneplésére készül a közönség. Katóka ugyanis épp egy sikeres operett, a Csókos asszony premierjén van túl, amivel hatalmas sikert aratott. Persze a történet nem ilyen egyszerű, hiszen közbeszól a balszerencse és a szerelem is, amit a főhősöknek nem feltétlenül sikerül megélniük könnyedén.

– Egy borzasztóan kedves történetről van szó, még ha a darab nem is tartozik a magyar operettirodalom klasszikusai közé, legalábbis a zene tekintetében. Kálmán Imre vagy Lehár Ferenc ennél egy fokkal talán komolyabb melódiákkal látta el a darabjait, de Zerkovitz könnyedsége és játékossága tökéletesen illik ehhez az „operettfantáziához” – mondta el a Katlan Stábnak adott interjújában Czető Roland, aki Ibolya Ede karakterét alakítja az előadásban. – Dacára annak, hogy nem a legismertebb operett ez, mégis tele van olyan dalokkal, mint a Gyere te nímad, az Omnibusz vagy az Asszony, asszony, csókos asszony– emelte ki a táncoskomikus.

A bonviván szerepét rendhagyóan Egyházi Géza töltötte be. A színész többször elmondta, nagyon szeret a Fesztiválkatlanban fellépni, ez pedig most sem volt másként.

– Nagyon szeretjük ezt a darabot, de elég ritkán játsszuk már. Éppen ezért a bemutató előtt még egy próba erejéig is találkoztunk és itt a helyszínen is újra átvettük a dalokat. Én egy operettszerzőt alakítok, aki tehetséges, de reménytelenül szerelmes– mesélte a színész.

Bodrogi Attila már 2004-ben is játszott a Csókos asszonyban, akkor még Ibolya Ede karakterét alakította hosszú évekig. Most Kubanek a sváb hentesnek a szerepe volt az övé.

– Nemcsak azért, mert velem is telnek az évek, de a táncoskomikus szerepéből már kiöregedtem. De abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy van a darabban egy másik szerep, Kubanek úré, amit nagyon szeretek. Hihetetlen sok játéklehetősége van a darabon belül, aki ugyan eleve svábosan beszél és ez rengeteg viccnek ad lehetőséget – mondta el Bodrogi Attila.

Rica Maca szerepét Tunyogi Bernadett alakította.

– Az enyém tulajdonképpen egy szubrett szerep, de ez az egész darab nem egy szokásos operett. Inkább egy budapesti daljátéknak nevezném, amiben csodálatos dalok csendülnek fel. Mégsem hasonlítható a Csárdáskirálynőhöz, ez egy másik stílus. Talán hozzám ezért is áll közelebb, olyan régi slágerekkel van tele, amit az előadás után az emberek az utcán fütyültek – emelte ki az énekes.

Fotók: Erdős József