A 26 éves Zempléni Fesztivál keretében a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadását, a Tenkes kapitánya c. darabot láthatta a nagyérdemű a Fesztiválkatlanban augusztus 13-án, esőnapon. Az est zeneszerzője Sebő Ferenc, rendezője és koreográfusa Zsuráfszky Zoltán. 

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes gazdag néptáncos kincsünk segítségével idézte fel a kuruc kor legendás személyeit, zenei- és mondavilágát.

A Siklósi várban játszódik a történet, melyhez ideális a hegyaljai környezet, így nagyon örülünk, hogy a Zempléni Fesztivál igazgatói ránk és erre a darabra gondoltak” – kezdte Zsuráfszky Zoltán. „Ez egy vidám, történeti, látványos, kalandos táncjáték, amit két részletben mutatunk be, ugyanakkor minden fontosabb jelenet, ami a filmben is látható volt, megjelenik az előadásunkban. Egyre jobban szereti a közönség” – tette hozzá a rendező-koreográfus, aki kitért a múltra, a Fesztiválkatlan nyitóelőadására is. „Én rendeztem az István, a király rockoperát, így nagyon emlékezetes számomra a Katlan díszelőadása 2014. augusztus 20-án” – fűzte hozzá a szikszói születésű Kossuth-díjas magyar táncművész.

A Fesztiválkatlan következő, s egyben a Zempléni Fesztivál előadása az ABBA SYMPHONY lesz a Budafoki Dohnányi Zenekarral augusztus 18-án, pénteken.

 

Fintor Gábor

ügyvezető igazgató