Családi musical

Egy igazi, a család minden tagjának érdekes musicalt láthatott a Tokaj Fesztiválkatlan közönsége a Vadak ura előadásban július 8-án. A tavalyi évben a nagyszínpadon bemutatott Tesla alkotóinak újabb darabja látványvilágában is elvarázsolta a közönséget. Közel száz négyzetméternyi LED-fallal tették különlegessé ezt az „állati jó musicalt”, de a sikerhez kellettek a remek színészek, illetve az egykori […]

Szente Vajk „legénybúcsúját” az eddigi legnagyobb nézőtéren mutatták be

Szem nem maradt szárazon, a nevetőizmok pedig folyamatos terhelés alatt álltak vasárnap este (július 3-án) a Tokaj Fesztiválkatlanban. Kelet-Magyarország legnagyobb szabadtéri színpadán, a Játékszín előadásában mutatták be – csaknem kettőezer néző előtt- a Legénybúcsú című előadást. A Szente Vajk által írt és rendezett darab két barát (Alex és Simon) egyetlen estéjét mutatta be, akik egyikük […]

Örök érvényű történet

A Veres 1 Színház vendégjátékában mutatták be a Miss Daisy sofőrje című előadást a Paulay Ede Színházban, június 24-én. A történet sokak számára ismerős lehet, hiszen az 1990-es évek elején nagysikerű film készült belőle Jessica Tandy, Morgan Freeman és Dan Aykroyd főszereplésével. A huszadik század közepének Amerikájában játszódó sztori egy idős és mondhatni elég kukacos […]

Illúziók a tokaji színházban

Az Illúzió Mesterei címmel láthatott lélegzetelállító előadást a Tokaj Fesztiválkatlan közönsége a Paulay Ede Színházban. A kétszeres bűvészvilágbajnok Hajnóczy Soma mellett Kelle Botond és Lui „varázsolta el” a közönséget június 19-én. Az Illúzió Mesterei már többször kápráztatták el minket Tokajban. A közel teltházas bemutató kapcsán a humoráról is jól ismert bűvész, Hajnóczy Soma szerint ez […]

Humorral indultak a nagyszínpadi programok

A Tokaj Fesztiválkatlan nagyszínpadának eseményei is elindultak, méghozzá a Dumaszínház sztárjaival. A nézőtér a Szomszédnéni Produkciós Iroda, Kiss Ádám és Dombóvári István poénjaitól volt hangos június 17-én. Kiss Ádám és Dombóvári István már visszatérő vendégek a Fesztiválkatlanban, mindketten már harmadszor álltak színpadon az elmúlt hét évben. – Ha Hegyalját mondjuk szülőföldemnek, akkor lényegében hazajárok – […]

Pünkösdi bornapokkal rajtolt a tokaji nyár

Két év kényszerszünet után újra a tokaji Kossuth téren tartották meg a város szezonnyitó fesztiválját június 3-a és 5-e között a Kulturális Központ szervezésében, illetve koordinálásában. A 2021-ben szerzett tapasztalatok az idei rendezvényt is segítették. Akkor a korábbi rendszerrel ellentétben, miszerint egy fő helyszínen zajlanak az események, több városi szolgáltató is csatlakozott a programsorozathoz. Ezt […]

Hazai és külföldi sztárokkal várjuk Önöket

Idén nyáron is számos siker produkcióval, hazai és nemzetközi fellépőkkel várjuk a közönséget az ország egyik legnagyobb szabadtéri színházába, a Tokaj Fesztiválkatlanba! Három játszóhelyen, a Fesztiválkatlan Nagyszínpadán, Teátrumában és a Paulay Ede Színházban kínálnak izgalmas programokat. Az évadot az ingyenes városi gyermeknapi rendezvénnyel nyitottuk meg május 29-én. A nagyszínpadi program június 17-én a Dumaszínház tagjainak […]

Tokaji Bornapok június első hétvégéjén

Az elmúlt évben a koronavírus okozta korlátozások miatt nem a főtéren volt a Tokaji Bornapok, idén azonban a felújított Kossuth tér lesz a központi helyszíne a június 3-án, 4-én és 5-én megvalósuló nyárindító programnak. A tavaly útjára indított koncepció, az összefogás keretében zajlik majd az idei esemény is a Kulturális Központ koordinálásában a tokaji aszú […]

Májusban Bringa Piknik és BringaTusa

2022-ben sem maradnak tokaji túra nélkül a bringások A Bringa Piknik idén is az egészségről, a sportról, a jó hangulatról, és a szuper, vidám társaságról szól. Na meg egy lassúsági versenyről. Közel ezer bringás indult 2018-ban  Nyíregyházáról Tokaj felé. A nyírteleki és a rakamazi piknikpontnál pedig több százan csatlakoztak a túrához.  A közel 35 km-es […]

Közel tízezren fordultak meg a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napokon

Tokaj legnagyobb múltú rendezvényére, a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napokra ebben az évben is sokan voltak kíváncsiak. Mintegy tízezer vendég fordult meg – a kiadott karszalagok alapján – a központi (idei új) helyszínen a Tokaj Fesztiválkatlanban, október 1 és 3-a között. A ’katlanba az érvényben lévő járványügyi szabályok szerint csak védettségi igazolvánnyal lehetett belépni, a szokásos sétáló […]