Rúzsa Magdi harmadszor is is teltházas koncertet adott

Rúzsa Magdi immáron harmadszor lépett fel a Fesztiválkatlanban, és ezúttal is teltházas koncertet adott. Rúzsa Magdi – Máté Péter, ArtisJus, kétszeres Fonogram, négyszeres Petőfi Zenei Díjas énekesnő, dalszövegíró – ezúttal a Karma turné keretében örvendeztette meg a Katlan közönségét augusztus 7-én, szombaton. A koncerten a nagy slágerek mellett az új dalok is felcsendültek a közönség […]

Szerethető műfaj, szerethető darab

Huszka Jenő Lili bárónő című operettjét mutatta be a Pesti Művész Színház a Fesztiválkatlanban július 31-én, szombaton. A darabban olyan operettslágerek is felcsendültek a közönség legnagyobb örömére, mint a „Az egy kis cigaretta”, a „Tündérkirálynő légy a párom”, vagy éppen a „Gyere csókolj meg tubicám”. Hagyomány, hogy Kelet-Magyarország legnagyobb szabadtéri rendezvénhelyszínen minden szezonban felcsendül egy-egy […]

„Miért jó, ha rossz?”

Szabó Péter tréner „Miért jó, ha rossz?” címmel tartott előadást a Teátrumban, július 28-án, szerdán. A motivációs előadó szerint az emberek életében folyamatosan vannak krízisek, ez pedig a másfél éves koronavírus helyzet következtében meg erősebben megmutatkozik. – Érdemes azzal foglalkozni, hogyan lehet ezeket a kríziseket a legjobban kezelni, ha már a körülményekre nem lehet hatásunk […]

Egy igazi koncertshow

Fantasztikus hangulatú koncert showt mutattak be a Tokaj Fesztiválkatlanban, július 24-én. A Crescendo Music Management előadásában a Hungária Együttes és Fenyő Miklós előtt tisztelegve olyan előadók tolmácsolásában csendültek fel a magyar rock and roll történelem dalai, mint Király Viktor, Radics Gigi, Szulák Andrea, Zséda, Veréb Tamás, Nagy Sándor és Heincz Gábor Biga. A produkciót a […]

ÁKOS KONCERT – tájékoztatás

Tájékoztatjuk kedves Nézőinket, hogy az ÁKOS KONCERT – hasonlóan a többi „Katlan-koncerthez” – ültetett lesz, így védettségi igazolvány nélkül is látogatható. jegyek: https://fesztivalkatlan.hu/musorok/akos-idosziget/ Fesztiválkatlan 2021.07.28.   

Káprázatos látványvilág a Katlanban

Hatalmas sikerrel mutatták be a NIKOLA TESLA – Végtelen energia című musicalt a Tokaj Fesztiválkatlanban július 23-án, pénteken. A magyar szerzők tollából készült darab a különc tudós, feltaláló életét mutatta be zseniális találmányain keresztül a TBG Production közreműködésében. A darab különlegességét – a fülbemászó dallamok mellett – a káprázatos látványvilág adta. A különböző helyszínek és […]

Fontos tájékoztatás a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban

Tájékoztatjuk kedves Nézőinket, hogy a legfrissebb kormányrendelet értelmében a Fesztiválkatlan ülőhelyes nézőtérrel megrendezésre kerülő eseményei (a Nagyszínpadon, a Teátrumban, a Paulay Ede Színházban) mostantól védettségi igazolvány nélkül is látogathatók.  Kivételt képez ez aló az augusztus 28-i Ákos koncert, a Katlan After Party zenés-táncos rendezvények, valamint a Sétáló Borkóstoló programok. Ezeken az eseményeken továbbra is csak védettségi igazolvánnyal lehet […]

Hogyan legyen erős a párkapcsolatunk egy „viharban” ?

Minden kapcsolatban vannak viharok, ezt nem választhatjuk meg dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta szerint, aki a Fesztiválkatlan Teátrumában tarott előadást Viharálló szerelem címmel július 2-án, pénteken. A párkapcsolti sikerkönyvek szerzője szerint azonban arról már magunk dönthetünk, hogy ezek a „viharokhoz” mi magunk hogyan állunk és mit képviselünk. A szakember szólt az elmúlt hónapokban a […]

Két szenzációs programmal bővült a kínálatunk

Két új programmal bővült az idei évad kínálata! Csányi Sándor színházi estje – Hogyan értsük félre a nőket? 2021. július 18. (vasárnap), 20.00 esőnap: 2021. július 19. (hétfő) 20.00 Fesztiválkatlan Nagyszínpad Mi a teendő abban az esetben, ha az ember a szülőszoba ajtajában döbben rá arra, hogy nemcsak a gyerekekkel nem tud bánni, a nőkkel […]

Újra szórta a poénokat Kőhalmi

Kőhalmi Zoltán önálló estjével vette kezdetét a 2021-es szezon a Tokaj Fesztiválkatlan nagyszínpadán. A humorista „Történjen bármi” című műsorával szórakoztatta a közönséget. A Dumaszínház oszlopos tagja a Katlan-stábnak nyilatkozott hamarosan megjelenő könyvéről is. Harmadik alkalommal nevettette meg a nézőket Kőhalmi Zoltán Tokajban. A Karinthy-gyűrűs humorista korábban a teátrumban is fellépett már, valamint Kiss Ádám és […]